(az írás a Mesterkurzus felkérésére készült, eredetileg
Pénz, pénz, pénz - A kapzsiság rendszertana címmel jelent meg)

FONTOS! Ez a cikk Az ördög három aranyhajszála című Grimm mesére támaszkodik, ezért kérjük, először ismerkedjen meg a történettel, vagy hallgassa újra!

Az ördög három aranyhajszála pszichológiai szempontból egy teleologikus rendszerszemléletű mese.
Amikor a fiú az ördöghöz igyekezvén szembesül az apadó kút, a kiszáradó fa és a szerencsétlen révész problémájával, magabiztosan vágja rá:
– Majd megtudjátok, csak várjatok, amíg visszajövök.
És pontosan ezt tesszük a terápia során, amikor pozitív  jövőkép kialakítását segítjük elő. És íme, mintha csak a rendszerszemléletű pszichológia ortodox forgatókönyvét követné a mese. A három kérdést úgy illeszti a három hajszál kihúzásához, hogy azok rendszeregészt alkotnak.
Az ördögöt felriad, amikor öreganyja kihúzza egy hajaszálát. Szerencsére azonban az öregasszony mindjárt készen áll egy kérdéssel, amit álom-történetnek álcázva ad elő. Miért apad a kút? Miért szárad ki a fa? Az ördög gyanút fogna, ha öreganyja csak úgy kihúzná egy hajaszálát, vagy ha kútról, fáról, révészről faggatná. Így azonban, a rendszer egészében egyik feladat teszi lehetővé a másik elvégzését. A rendszerelemek szinergikus hatással vannak egymásra.
Ezzel ellentétes folyamat, amit a király él meg és ami tragédiájához vezet. Képtelen úgy gondolkodni, mint a fiú, képtelen úgy szervezni az életét. És bizony mi magunk is többnyire a királyhoz hasonlítunk, mint a mesebeli fiúhoz.

– Balázsra azonnal rájön a hasmenés, amint hazaér – panaszolja Csenge, a felesége – kiül a budiba az újsággal és fél órát dekkol a bűzben. Pedig már alig várom. Nagyon hosszú a nap egy kétéves kislánnyal és egy négyéves fiúval. Nemhogy fél órát, de egy percet sem tudok nyugodtan eltölteni a vécén.
– Látom beállni a kocsit, egy kicsit megkönnyebbülök, hogy na, végre, megjött, pedig tudom, hogy még legalább egy fél órát ott marad a garázsban – meséli sírva Dóra – elszív néhány cigit és sörözik hozzá. Alex azt mondja, kell az idő az átállásra. Pedig ezek az esti órák a legnehezebbek a kicsivel.
– Tamás szinte átgázol a lakáson, amikor hazaér – búsul Juli –  rohan a konyhába és főzi magának a rizsikéjét, mert az csak úgy jó, ahogy ő főzi. A munkahelyén nem is ebédel, arra hivatkozik, nagyon éhes, mire hazaér. Már régen lemondtam arról, hogy hazajön az uram. Egy zabaállat érkezik meg. Aztán még büfög kettőt és lehuppan a tévé elé.
Balázs egy multi n-1 vezetője, azaz közvetlenül a vezérigazgató alatti szinten dolgozik. Alex úszómedencéket épít, Tamás pedig vasúti raktáros. Az, hogy ennyire hasonló a viselkedésük, nyilvánvalóan neveltetésüktől és képzettségüktől független, hasonló élethelyzetükből, körülményeikből adódik. Abból, hogy két gyökeresen különböző gondolkodásmód, szemlélet és életérzés között kell ingázniuk. Ahogy Alex meg is fogalmazta: kell az idő az átállásra.
– Ilyen sok idő? Fél óra? – kérdez vissza döbbenten Dóra.
A válasz még jobban elkeseríti. Legalább 50 percre van szükség. Többek között ezért is tart ötven percig egy ülés a pszichoanalitikusnál. A kliens és a terapeuta egyaránt bennmarad saját gondolati paradigmájában.
Esetenként, ideig-óráig ezzel a felmentéssel oldjuk a családot szétvető feszültséget. Olyasmiket is javaslunk, hogy az apuka munkából hazamenet hallgasson felvételeket, a gyerek hangját, vagy kedvenc meséjét, esetleg ő maga gondolja ki, hogyan adhatja elő az otthoniak számára is érthetően aznapját.

Az ötletszerű tüneti kezelés azonban csak ideig-óráig oldja az antagonisztikus ellentmondást, amely a család altruizmusra, empátiára és kooperációra épülő rendszere, valamint a család megélhetését biztosító rendszer versengése, harca és öntörvénye között feszül.

Alex tragikus helyzetére már négyéves kisfia is ráérzett. Amikor hazaérve azt kezdte mesélni Dórának, mi történt aznap, hogyan sikerült megvezetnie az egyik tartozásban álló alvállalkozót, a kis Dávid rákérdezett:
– Becsaptad?
– Végülis be – habozott Alex – de hát ő csak egy üzleti partner.
– Anya és én is csak üzleti partnerek neked.