(az írás a Mesterkurzus felkérésére készült, eredetileg
Felcserélt szerepek - Nagyszerű nők, gyönyörű férfiak? címmel jelent meg)

Kata a legszebb nő, aki valaha járt nálunk. Kiderült meghökkentő szépségére az sem vet árnyékot, hogy sokat költöttek rá a férjével. Józsi finanszírozta ugyanis azt a négy műtétet, amivel szinte tökéletes lett megjelenése.
– Hálásnak kellene lennem, mégis rossz felesége vagyok. Megcsalom.
– Kivel?
– Nagyjából fűvel, fával.
– ?
– Egyszercsak rámjön, olyankor felszedek egy pasit, és lefekszem vele. Sokszor nem is jó.
– A férjével?
– Vele rendben van. Gyengéd, figyelmes, jó szerető.
– Amúgy?
– Jó apa, fontos számára a család, a vállalkozását is képes annyira kézben tartani, hogy jómódban éljünk, mégis sok ideje maradjon ránk.
– Önt elfogadja?
– Szeret. Támogat a tanulásban, vágyaimban, még a műtéteket is…
– Azok neki is érdekében álltak.
– Van fényképe róla?
– Persze.
A képen kedves, joviális férfi. Jól öltözött, mosolygós.
Kezdtük sejteni, hogy Kati egészen ritka példány. Mintha egy rég ellopott kép került volna elő hirtelen a bolhapiacon.
– A pasikról?
– Nem érdemes. Izomagyak. Kigyúrtak, és széles az állkapcsuk.
– Utoljára mikor volt, hogy felszedett egy pasit?
– Mielőtt bejelentkeztem. Múlt héten, vasárnap.
– Azelőtt?
Sokat keresgélt emlékezetében, és nagyjából egy évre visszamenőleg összeszedte csalfasága kalendáriumát. Mert az egy dolog, hogy „csak úgy rájött” de olyankor meg kellett szerveznie, hogy a divatos elővárosból beutazzon Budapestre, valamilyen ürüggyel ott töltsön egy egész délutánt, sokszor az éjszakába csúszva. Nagyon vigyázva, nehogy megtudja a férje.
Éreztük, jöhet a kulcskérdés.
– Megjött már a menstruációja?
– A napokban várom. Hogyhogy?
Elmagyaráztuk neki, hogy olyan eset, akiről ilyen vegytisztán még csak a szakirodalomban olvastunk. A vizsgálatot több száz nővel végezték. Minden nap megkérték, üljenek le a számítógép elé, és egy arckép rekonstruáló programmal alakítsák úgy egy férfi képét, ahogyan a legszimpatikusabb nekik. Megmérték a napi testhőmérsékletüket és a hormonszintjüket is. Azt tapasztalták, minél inkább közeledik a peteérés időpontja, annál markánsabbra, annál macsósabbra veszik a lányok az amúgy inkább szelíd arcot. Sokszor maguk is megriadtak, és azon morfondíroztak, miért tetszik nekik hirtelen egy ilyen pofa, akitől semmi jóra nem számíthatnak…
A válasz: azért, mert jó géneket akarnak. A peteérés idején felülkerekedik az ősibb evolúciós program, amely a gének minőségét tartja fontosabbnak. Olyan férfi kell, akiről sugárzik a fittség. Izmos, markáns, győztes.
Máskor inkább a mi új, emberi programunk érvényesül: jó apa, jó társ kell, akire hosszú távon lehet számítani, azaz megnöveli annak valószínűségét, hogy az utód eléri az ivarérett kort és továbbviszi a géneket.
Hát ezért van, hogy Katára időnként „rájön”.
– A gyerekek a férjétől vannak?
– Nagyon félek egy apaságvizsgálattól.

Jogosan. A leírt arcvizsgálatot ugyanis azért végezték a kutatók, mert nagyon nagy különbséget mutatott az a statisztika, amely a „félrelépéseket” tartja számon, és az, amely a más apától született gyerekeket tartja nyilván. Váratlanul sokszor fordul ugyanis elő, hogy tisztes családapák döbbenetére valamilyen genetikai vizsgálatnál kiderül, nem is övé a gyerekei, sőt, mindketten, mindhárman, mind a négyén! Más-más apától származnak. A becslés szerint minden tizedik USA gyermek fogant félrelépés alkalmával – más felmérések alapján legfeljebb minden negyven-negyvenötödik lehetne „kakukkfióka”.
A különbség oka, éppen abban rejlik, hogy a hűtlen asszonyok alaposan és gondosan megválasztják félrelépésük időpontját. Akkor „jön rájuk” amikor a legnagyobb valószínűséggel meg is fogannak.
A férfiak oldaláról nézve: mégiscsak jó stratégia fészekről fészekre szállni, lesipuskásként várni az alkalmat, mert ha bejön, akkor nagyon bejön. Míg a tisztes családanyák többnyire csak furcsállva nézik a fölényeskedő izomagyakat, egy bizonyos időszakban nagyon is el tudják őket fogadni.