(részlet a Szülők válófélben című könyvből)

0. Hallgassanak!
1. Váljanak szépen!
2. Döntsenek a gyerek feje felett!
3. Azt mondják, amit a gyerek hallani akar!
4. A gyerek (is) jobban jöjjön ki belőle, mint ahogy belekerült!
5. Egy az otthon!
6. A szülő új szerelme a gyermeki lélek kertjének gazdagodását jelentse!
7. A szülő kötelessége a gyereknek egy kiteljesedő párkapcsolat mintáját megadni.
8. Vigye el a balhét!
9. Előlegezze meg a másiknak a „jó szülő” minősítést!
10. A gondoskodás és a megélhetés területén a válás után is együttműködés szükséges.
11. A gyerek kegyetlen, tapintatlan és önző.
12. Adjanak pontos választ a „Hogyan ezután?” kérdésre!

0. Hallgassanak!

Hallgassanak, amiről csak lehet. Nagy valószínűséggel a gyerek is a hallgatást választja. Ha a válás kapcsán szóba hoznak valamit, könnyen olyan területre tévednek, amely a gyerek számára ingoványos és félelmetes. Hiedelem, hogy képesek vagyunk a válásról olyan magabiztosan beszélni, mintha tudnánk mi az. Terapeutaként eddig csupa olyan válást láttunk, amelyek gyökeresen eltértek egymástól. Dőreség azt gondolni, sikerülhet megmondani a gyereknek mi az, amiről a szülőnek is csak halvány és ellentmondásos elképzelése van. Tapasztalataink szerint a válófélben lévő szülőkben él egy magyarázkodási kényszer. Szeretnék, ha környezetük megértené, miért jutottak arra a döntésre, amelyről maguk is tudják, veszélyezteti a jövőjüket, életminőségüket, gyerekeik boldogulását. Ez készteti őket arra, hogy a gyereknek is magyarázkodni (magyarázni) kezdjenek. Ebből a gyerek annyit vesz le, hogy a szülő valamiért másképpen viselkedik, sőt, ő maga, gyerek létére fölénybe kerül egy felnőttel szemben. Amikor azt gondolja, azt mondja, amire Ön szerint a gyerek kíváncsi, valójában azt mondja ki, ami az Ön fejében jár. Saját narratíváját kényszeríti rá. A gyerek agya egészen más srófra jár. Engedjék meg neki, hogy megélje a helyzetet, ahelyett, hogy beszélnének róla, elmondanák milyen. Ha jól csinálják, ha szépen válnak, a gyerek saját maga is pozitív narratívát fog alkotni. Ha elszúrják, ha képtelenek szülőtársként együttműködni, akkor miből gondolják, hogy a kimondott szavakra hallgatva a gyerek majd elhisz olyasvalami, ami ellenkezik a tapasztalataival?
Inkább hallgassanak.

1. Váljanak szépen!

A válófélben lévő szülők közös érdeke, hogy környezetük azt a visszajelzést adja: szépen válnak. Az egymásra dobált sár ugyan a jelenben leperegni látszik, ám a következő párkapcsolatban, vagy más viszonyrendszerekben az első konfliktus megmutatja, mekkora folt maradt utána.
–Teljesen igaza volt a feleségednek, amikor azt mondta, sunyi alak vagy! – vágja majd az egykori szerető újdonsült férje fejéhez, amikor az elfelejt friss kenyeret venni, de azt hazudja, kifogyott a boltban.
– Nem csoda, hogy a férjed elmenekült tőled, ha egyszer ilyen önző módon viselkedsz! – vágja majd a munkatársnő az asszony fejéhez, amikor megtalálja a fiókjában a tűzőgépet.
A közösségek úgy működnek, hogy egy-egy tagnak egyetlen címkéje van: „a morgós karbantartó”, „a hisztis titkárnő”, „a srác, aki motorral jár”, „a csaj, aki sír, mert válik”. A címke komolyan hat az egyén megítélésére, még akkor is, ha önmaga korántsem tekinti identitása részének. Bölcs dolog tehát a közösség értékrendjében magasabban pozícionáló címkét beszerezni: „a pasi, aki a legjobb apa maradt”, „ a nő, aki a volt férjével olyan szépen beszél”.
Szülőként az is közös érdekük, hogy a gyereküknek mintát adjanak arra: nehéz helyzetben is képesek együtt gondolkodni, probléma esetén is tudnak együttműködni. Sőt, akkor igazán! Ha a párkapcsolat megromlására az a válaszuk, hogy szülőpárként is beszüntetik a kommunikációt, a gyereknek azt tanítják: ha valami nem tetszik, ha valami nehéz, ha egy helyzet feszítő vagy kínos, egyszerűen lépjen ki belőle és álljon odébb.
Ha azonban igyekeznek a kapcsolatukat újradefiniálni, megteszik az ehhez szükséges erőfeszítéseket, keresik a lehetőségeket a közös feladatok megoldására, kommunikálnak a szükséges változásokról és cselekszenek is értük, azt mutatják meg a gyereküknek, hogy a kapcsolatok alakíthatók, az együttműködés szintjei újrafogalmazhatók, és valami rosszul működő közös dolognak a vége egy új, jobban funkcionáló összefogásnak kezdete is egyben.
S még egyszer hangsúlyozzuk: ezt csakis a tettek, az élmények, a tapasztalatok szintjén közvetíthetik, azáltal, ahogy a rokonaik szemében megcsillan az elismerés, ahogy az ismerőseik hangjából kiérződik az érdeklődés, ahogy a barátaik mosolyában meglátszik a sikerük öröme.

2. Döntsenek a gyerek feje felett!

Azon legyenek, hogy a gyerek úgy érezze, a válás a szülők dolga. Ha jottányit is engednek neki befolyásolni az eseményeket, elültetik benne a bűntudat magvait. A gyereknek ugyanis az az érdeke, hogy szülei együtt maradjanak, s egyesítsék erőforrásaikat az ő felnevelésére. Ha mégis különválnak a szülők és a gyerek érzi, lehetett volna befolyása az eseményekre, akkor önmagát fogja vádolni.
– Egyszer sírva felhívtam apát, hazajött. Annyiszor kellett volna sírva hívnom, ahányszor elmaradt otthonról.
Törődjenek bele, hogy a gyerek az összes rendelkezésére álló viselkedésmódot ki fogja próbálni válófélben lévő szülei szándékának megváltoztatására. Ide sorolhatók a pszichoszomatikus betegségek, az alvászavarok, a szobatisztasággal kapcsolatos zavarok, a társas viselkedés zavarai, a tulajdon iránti vágy szélsőséges kibontakoztatása és a többi. Ha a válófélben lévő szülők ezeket saját igazuk bizonygatására használják fel, azt a gyerek tudattalanul már eredményként könyveli el és rákap az adott magatartásra. Ha a visszacsatolás semleges, akkor sikertelennek minősíti a próbálkozást.
Azt a meggyőződést közvetítsék a gyerek felé, hogy az ő elhelyezése, szülőkkel való kapcsolattartásának ritmusa, intézményi beíratása, megélhetési kérdései és a válás utáni élethelyzetének bármely egyéb mozzanata a két szülő közös felelőssége, a gyereknek ebbe nincs beleszólása. A véleménye, vágyai, kérései nem írják felül, nem módosítják a szülők döntését.
Ha a gyereket partnerként kezelik a válással kapcsolatos kérdésekben, azzal rá tolják azt a felelősséget, melyet Önöknek mint szülőtársaknak kellene viselniük. A látszólagosan a gyerek érdekében tett olyan „gesztusok”, mint a gyerek véleményének kikérése vagy kívánságának tudakolása semmit nem javítanak a gyerek-szülő kapcsolaton, viszont elültetik a bűntudat magvait, táplálják a lelkifurdalás csíráit. Ha Önök így cselekszenek, arra személyre terhelik a család bizonytalan jövőért való felelősséget, aki a saját tetteiért sem tehető felelőssé, hiszen kiskorú, s ráadásul a helyzet létrejöttéről sem tehet.
Mindegy találtak-e „felelőst” a válás létrejöttéért, nem számít megneveztek-e maguk között „bűnöst”. Innentől akkor is közös feladatuk a helyzet megoldása, ha azt az egyikük okozta, mert Önök szülők, együtt szülők, sőt, még nagyszülők is egyszerre lesznek. A gyerekük jóllétéről, boldogulásáról az Önök közös feladata gondoskodni, de a gyereknek nem feladata az, hogy segítsen Önöknek döntést hozni, az pedig főleg nem, hogy valamelyikük mellé álljon, hogy kiálljon az egyikük érdekében vagy a másikkal szemben.
Tartsák távol a gyerekükről ezt a terhet! Vigyék ketten Önök, akik felnőttek, akik szülők!

3. Azt mondják, amit a gyerek hallani akar!

A gyerek alkotni fog magában egy hipotézist a válásról. Hallgassák meg ezt az elképzelést – ahelyett, hogy elkezdenének neki magyarázni „Tudod kicsim, apu és anyu már…” stílusban. A gyerek elméletét csak helyenként és apróságokban igazítsák helyre, és csak azután, hogy figyelmesen és alaposan végighallgatták, biztosak benne, hogy értik, a gyermekük pontosan mire gondol és milyen összefüggésben.
A legjobb, ha azt hallgatják meg, hogyan adja elő a gyermeke másoknak az elképzeléseit a helyzetről, annak megoldásáról, és a jövőben várható történésekről.
A válófélben lévő szülők alkossanak olyan közös narratívát, amely a gyerek saját változatára épül. Például:
– Apu nagyon akart egy kutyát, anyu nem engedte. Most apu elköltözött és vett egy kutyát. Én is játszhatok vele.
Ez ellentmondani látszik a hallgatás parancsának, pedig éppen annak következménye.
Hallgassák el a gyerek előtt saját meggyőződésüket, gondolataikat, igazságaikat, és figyeljenek az övéire. Nem attól lesz valaki jó ember – főleg jó szülő – hogy a gyerek előtt bizonyítja saját ártatlanságát, vagy jelzi a másik szülő hibáját, vagy akár hangsúlyozza a közös felelősséget. Egyik sem tartozik a gyerekre!
Hagyják a felnőtt történeteket, a felnőtt narratívákat a felnőttek világában. A jó szülőség jele a válás során az, hogy képes a gyerek világának egyensúlyát azon az áron is őrizni, hogy saját maga aktuálisan nem a legjobb fényben tűnik fel benne.
Gondolja el például, hogy egy turista megállítja, kezében a térképpel eligazítást kér. Erre Ön előveszi a saját térképét, és azon mutatja meg neki, hol van éppen s merre haladjon? Abszurd helyzet.
Tájékozódjanak a gyerek belső térképén, mozogjanak az ő lelkének kertjében. Azt mondják, amit a gyerek hallani akar: beszéljenek az ő nyelvén, az ő világába helyezkedve, az ő rendszeréhez kapcsolódva!

4. A gyerek (is) jobban jöjjön ki belőle, mint ahogy belekerült!

Adjanak olyan jövőképet a gyereknek, amelyből azt látja, számára kedvezőbb helyzet jön létre a jelenleginél. Emlékezzen a könyv mottójára:
„Mit tehetünk, azért, hogy a gyerek válásunk után jobban legyen, mint most?”
Például:
– Apunál is lesz egy szobád. Kezdjük el tervezni. Milyenek legyenek a falak? Bemehet majd oda a kutya? Nagyobb ágyad legyen, mint itthon.
Ezzel a válás nagy sötét felhője helyett olyasféle apróságokra fókuszálják a gyereket, amelyeket megért, elfogad és amelyek beindítják az együttműködést.
A gyakorló szülő jól tudja, hogy a „rakj rendet” parancsnak nehezen engedelmeskednek a gyerekek, de ha a rendrakás nagy és borzongató feladatát apróbb elemekre bontjuk – például „Keressünk helyet a kis piros autónak!” –, akkor a gyerekek sokkal könnyebben és szívesebben végrehajtják. Válófélben lévő szülők esetében egy megszeppent kisgyereknek kell helyet találni az új körülmények között.
Ha azt szeretné, hogy a gyermeke boldogan és derűsen lehessen együtt Önnel, akkor ehhez a legfontosabb lépés az, ha Ön gondolkodik arról, a gyermeke boldogan és derűsen lehessen együtt az Ön szülőtársával is. Gondolja meg: az a gyerek, aki egyik szülőjével szívesen van, a másikkal meg vonakodva találkozik, vajon mennyit szorong azokra a bizonyos találkozásokra várva? Dolga-e annak a szülőnek, akivel szívesen van a gyerek, tenni azért, hogy a másikkal is jól érezze magát? Igen, az!
Azok az elvált szülők, akik a volt házastársukkal rossz viszonyba kerülve küzdenek a láthatások vagy a gyermekelhelyezés ügyében, olyan érveket kénytelenek keresni, melyek arról szólnak, miért nem jó – netán miért rossz – a gyermeküknek a másik szülővel találkozni, együtt lenni. Van olyan szülő, aki tényleg azt gondolja, a gyermek érdekét szolgálhatja, ha az egyik szülője ahhoz gyűjt érveket és adatokat, miben rossz a másik? Komolyan vehető az a meggyőződés, hogy a gyerekünk életét tesszük jobbá azáltal, hogy akadályozzuk a szülőtársunkkal való szeretetteljes együttlétét? Vagy talán többet érne, jobbat tenne a gyermeknek, ha az a szülő, akiben aktuálisan jobban megbízik vagy akihez adott helyzetben érzelmileg erősebben kötődik, hozzásegítené őt ahhoz, hogy a másik szülőjével is bizalomban, derűben, érzelmi jóllétben lehessen együtt?
A szép válásoknál rendre azt látjuk, a külön költöző apuka (mert magyar viszonylatban az apa elköltözése a gyakoribb mintázat) a korábbinál sokkal meghittebb, bizalmasabb kapcsolatba kerül a gyermekkel. Az együttélés alatti nehézségek, a házastársi viszonyban keletkezett feszültségek elmúltán túl ebben annak van jelentős szerepe, hogy a gyermekével találkozó szülő gondolatban előre készül, ezzel érzelmileg is ráhangolódik az együttlétre. Ráadásul a szülői felelősség a láthatás idejére csakis az övé – márpedig nemcsak a gyerekek, a szülők is igyekeznek felnőni azokhoz a feladatokhoz, melyekben megelőlegezik nekik a bizalmat.
A váló szülők gyermeke nyerhet nyugalmat, találhat egy másik helyen meghittséget, gazdagodhat viszonya mindkét szülőjével, színesedhet világa a szülők környezetébe kerülő új személyek révén…
Találjon meg, és írjon fel már előre legalább hét olyan szempontot, amelynek mentén az Ön gyermekének életében javulás, gazdagodás várható a válás kapcsán. Ezeket a jegyzeteket később újra és újra vegye elő, és korrigálja, bővítse a ténylegesen megvalósulókkal. Saját maga számára visszajelzést lel ezzel a szülői működéséről, de a lista felnőtt életében is hasznos minta ahhoz, hogy észrevegye az új élethelyzet által hozott pozitívumokat és friss lehetőségeket.

5. Egy az otthon!

Tisztázzák előbb egymás között, azután közöljék a gyerekkel, hol lesz az otthona. A felelősség ismét a szülőké. A gyerek feladata nem a döntés, hanem az, hogy alkalmazkodjon a helyzethez.
Ha módjukban áll megtartani a gyermek eredeti otthonát, akkor abban minimális változás legyen. A már meglévő bútorai, tárgyai, játékai maradjanak ott, a másik szobájába, a másik szülőhöz kerüljenek az újak. Az „új” itt természetesen nem feltétlenül boltban vásárolt termékeket jelent. Arra vonatkozik, hogy azok a színek, formák, tárgyak, melyek a gyermek életébe frissen kerülnek bele, az elköltöző szülőnél épülő gyermekvilágot gazdagítsák.
Ha módjukban áll, maradjon a lehető legtöbb dolog állandó az óvoda, a barátok, az időbeosztás terén is. Az otthon kérdésében a fókuszt helyezzék arra, ami változatlan.
Az otthon az emberi lélek kertjének tárgyiasult formája. Ha a kert felett továbbra is ugyanúgy jár a nap, ha a felhőkből továbbra is eső esik, ha a pillangók és kismadarak ugyanolyan szabadon repkedhetnek felette, akkor a gyermek lelke nyugodt marad.
Ha gyermek lakhelye változik, akkor igyekezzenek minél több elemet megtartani a régi életéből.
Tévedés az, hogy a változásokat jobb apránként adagolni. Ha elkerülhetetlen, hogy a gyermek otthona másutt legyen, mint a válás előtt, akkor a változásokat ütemezzék úgy, hogy a lehető legrövidebb időn belül megtörténjenek.
Minél hosszabb az átmeneti időszak, annál hosszabban kell a gyereknek egy „már nem – még nem” közötti bizonytalan, s emiatt szorongató létben időznie. Ha a kötözéssel feltétlenül együtt kell járnia az intézmény váltásnak, vágjanak bele a lehető leghamarabb, akár a tanév közepén is. A lényeg, hogy mihamarabb kialakuljon az az új állapot, melyhez majd a gyermeknek alkalmazkodnia kell, hogy mihamarabb lássa, érezze, tapasztalhassa mi és miként lesz az életében ezentúl.
Egyezzenek meg részletekbe menően egymás között, azután mondják el a gyereknek azokat a konkrét szabályokat, amelyek a külön költöző szülővel létrejövő találkozókra vonatkoznak.
Kerüljék az olyan univerzálékat, mint „bármikor, ahogy akarod…”.
Ehelyett használjanak pontos és a gyerek számára is világos megfogalmazásokat. Például:
– Szerdán, az aikidóra anya visz el, apa megy érted, akkor ott is alszol apánál.
A döntés az Önöké. Ha határozottan és egyhangúan képviselik, a gyerekre kevés felelősség nehezedik, a dolga annyi, mint addig is volt: elfogadni a helyzetet, melyet a szülei létrehoznak. Amint stabil a rendszer, a gyermek elkezdi benne megtalálni az örömeit. Amint megérzi a rendszerességet, nyugodttá, derűssé válik.
Az otthon nem csupán attól otthon, hogy a gyermeknek az a lakcíme, azon a helyen van több holmija, vagy ott lakik a gondviselője. Az otthon attól is otthon, hogy a gyerek ott tölt több időt. Terápiás tapasztalatunk, hogy a fele-fele megoldások a legnagyobb szülői együttműködés esetén is megzavarják a gyereket. A kéthetes periódusból nyolc nap otthon és hat nap a másik szülőnél már olyan magas fokú kommunikációt és kooperációt igényel, hogy ritkán működik tartósan zökkenőmentesen. A legtöbb elvált családnál a kilenc-ötös felosztást láttuk hosszú távon fenntarthatónak mind a gyermek szülőkkel való harmonikus és kiegyensúlyozott kapcsolata, mind pedig az elvált szülők életminősége szempontjából. 
Az otthon körül kibontakozó küzdelem arra utal, hogy a válófélben lévő szülők valamelyike szeretné „megszerezni” a gyereket. Világos az ok: az egyik váló fél kompenzálni akarja addigi szülői magatartását. Tapasztalataink szerint minél nagyobb változást idéz elő (vagy próbál meg előidézni) egy szülő a gyerekei életkörülményeiben a válás alkalmával, annál több vaj van a füle mögött. Apukák, akiknél az volt a fő válóok, hogy elhanyagolták gyerekeiket, immár nagy ügyvédi apparátussal küzdenek a gyermekfelügyelet jogáért. Anyukák, akik üvöltöztek a kölykökkel és nem bírták őket idegekkel, képesek más városba, más országba rángatni őket, csakhogy megszerezzék felettük a kontrollt.
A „bűnös” volt házastárs iránt érzett negatív indulatokat a gyerekek világába engedi bűn. És a bűnnek, mint minősítésnek innentől nincs sem jelentősége, sem értelme. Értelme, pozitív kimenetele csak annak lehet, ha felelős szülőként saját magatartását kontrollálja ahelyett, hogy a gyermeke vagy a szülőtársa feletti kontrollért küzdene.

6. A szülő új szerelme a gyermeki lélek kertjének gazdagodását jelentse!

Praxisunkban azt látjuk, a válások jelentős részét egy harmadik megjelenése okozza. Az érem másik oldala, hogy szerintünk a szerető azért jelenhet meg, azért tudja hatékonyan bomlasztani a párkapcsolatot, mert már adott számára a terep. A harmadik felbukkanása a párkapcsolat bomlásának következménye. Többnyire az érintés dimenzió elsorvadását használja ki, de jöhet a társas, a megélhetés, sőt, a gondoskodás területe felől is. A szerető tehát következmény, még ha oknak tekintik is.
Ezért a válófélben lévő szülők akkor járnak jól, ha az eljövendő párkapcsolatot (még ha a jelenlegi szeretőről van is szó) úgy kezelik, mint a gyermeki lélek kertjének bővülését. Kerüljék a külső kapcsolat bűnbakká tételét!
Az olyan típusú mondatok, mint:
– Az én gyerekem azzal a büdös ribanccal nem találkozhat!
– Én vagyok a gyerek apja, szó sem lehet róla, hogy az a kis pöcs odaköltözzön! – komolyan veszélyeztetik a szülői együttműködést, és többnyire ahhoz vezetnek, hogy a gyereket a szeretőtől távol tartani akaró szülő belekerül egy vesztes-nyertes típusú küzdelembe, melynek garantáltan negatív kimenetele lesz.
Még ha a megcsalt házastárs igyekszik is titkolni a gyerek előtt a szülőtársa partnerével szembeni indulatait, akkor is könnyen megeshet, hogy a gyerek a szülő kimondatlan elvárásainak megfelelni igyekezvén hosszú távon megmérgezi az új párkapcsolatot, ellehetetleníti a pár szerepébe lépő szerető helyzetét. Ennek a családi rendszer egészére nézve káros hatása lesz, ezért ha a váló felek valamelyikében indulatok, negatív érzelmek vannak szülőtársa új partnere iránt, azon feltétlenül dolgozni kell.
Furcsán hangzik, hogy a megcsalt fél igyekezzen elfogadni a volt párja szeretőjét, ha azonban gyermek is van a képben, szülőként ez az együttműködő, felelős viselkedés egyik alappillére. Ellenkező esetben a váló szülők gyermeke abba a helyzetbe kényszerül, hogy egyik szülője rovására viselkedésével nyíltan a másik mellé álljon, vagy valamelyik szülőjének hazudjon a másik szülővel való viselkedéséről. Ez olyan súlyos lojalitás-konfliktus a gyermek számára, amely rövid idő alatt magatartászavarokhoz, érzelmi problémákhoz vagy pszichoszomatikus tünetekhez vezet. A 2. pontban már kifejtettük: a felelősség maradjon a szülőké. Márpedig ha a gyerek az új partner léte miatt nem lehet őszintén jóban mindkét szülőjével, az olyan terhet ró a vállára, melynek viselésére koránál és pszichés fejlettségénél fogva alkalmatlan. Ezért kutya kötelessége a szülőnek dolgozni azon – akár terápiás keretekben is – hogy a szülőtársa párját érzelmileg elfogadja, meglássa, milyen örömöket hozhat gyermeke számára, s legjobb tudása szerint támogassa a közöttük levő kapcsolat bontakozását.
Mivel ez bizony nehéz feladat, s a kezdeti időszakban a legjobb szándék ellenére is megjelennek hullámvölgyek, azt szoktuk javasolni, hogy a volt szerető (az új élettárs) csak akkor jelenjen meg a gyermek világában, amikor a gyerek már jól meg tudta magyarázni a válást, kialakult róla a saját narratívája. Ha ebben a narratívában szerepel egy másik néni vagy bácsi, egy szerető, akkor a valódi új párt célszerű átmeneti időre egy dublőrrel pótolni. Ha a szülő a dublőr oldalán jelenik meg, a gyerek összes haragja ellene fordul. A dublőr „alkalmazásával” a gyermek és a másik szülő is időt nyer indulatai feldolgozására, így a dublőr „távoztával” a valódi személlyel, a szülő új társával már könnyebb lesz olyan kapcsolatot kialakítani, amelybe a gyerek is bevonódik, s azt a másik szülő is elfogadja.
Ez a megoldás nagyfokú együttműködést, jó kommunikációt és a gyerek érdekében való felelős szülői gondolkodást igényel, így nemcsak azért szeretjük, mert a gyerek új partnerrel való pozitív kapcsolatát segíti, hanem azért is, mert a váló szülőknek élményt és mintát ad arra, hogy képesek magas fokon együttműködni, jól kommunikálni, és a gyermekük érdekében felelős szülőként közösen gondolkodni.

7. A szülő kötelessége a gyereknek egy kiteljesedő párkapcsolat mintáját megadni.

Gyakran halljuk megromlott házasságban élő szülőktől, hogy a „gyerekre való tekintettel” vetik el a válás gondolatát, mondván: nem akarják, hogy csonka családban nőjön fel, s emiatt problémás kamasz, zűrös felnőtt legyen belőle. A „gyerek miatti” együtt maradás különös módon arra is elég indok ezen szülők számára, hogy a házasságuk, párkapcsolatuk javításáról lemondjanak. Hallgatólagosan elfogadják, hogy a házasságuk diszfunkcionális, s igyekeznek berendezkedni arra, hogy két- vagy háromlábú párkapcsolati hokedlin egyensúlyozzanak. De vajon milyen mintát adnak ezzel a gyereknek? S valójában mire adnak mintát?
Határozottan és hangsúlyosan javasoljuk: a váláson gondolkodó vagy válófélben lévő szülők a lehető legtávolabból kerüljék az arra való hivatkozásokat, „mi lesz majd így a gyerekből felnőtt korára?”. Ez sokkal inkább ürügy, mely valamely jelenbéli célt szolgál, semmint valódi ok és indok.
A változás, a változtatás nehéz, de akiknek gyerekük van, megromlott párkapcsolat esetén kötelességük változtatni. Vagy abba az irányba, mely a kapcsolat javítását szolgálja, vagy abba, mely teszi lehetővé a lezárást és egy majdani, jobb kapcsolat lehetőségének a megteremtését.
Ez a könyv arról szól, hogy jelen tudásunk szerint képtelenség levezetni egy konkrét esemény kihatását a gyerek későbbi életére. Így a válásét is. Ha Ön azt gondolja, árt a gyereknek a szülők házasságának felbontása, akkor kerülje az olyan válást, mely negatív történéseivel ártó hatású lehet. Helyette:
– javítsa meg a párkapcsolatát,
– vagy váljon el szépen, és építsen egy másik, jól működő kapcsolatot.
A gyerek miatt egy rossz házasságban együtt maradni nemcsak azt jelenti, hogy a gyerek folyamatos feszültségben nő fel, hanem azt is, hogy megvonják tőle az érintés és a társas dimenzióban kiteljesedő párkapcsolat mintáját.
Valamit azért nem tenni, mert a gyerekből az adott cselekedet által ilyen vagy olyan felnőtt válik majd: dőreség. Valamit azért tenni, hogy a gyerek konstruktív megoldási mintákat, együttműködésen alapuló megküzdési módokat, építő problémakezelést lásson: felelősség.
Azok a felnőttek, akik gyermekkorukban nem láttak mintát jól működő párkapcsolatra, jóval nagyobb számban küzdenek maguk is párkapcsolati gondokkal, mint akik szereztek ilyen tapasztalatokat.
Kövezzenek meg minket az erkölcs szószólói, mégis azt mondjuk: a gyereknek fontosabb, hogy lássa, amint a szülője egy kiteljesedett, együttműködésen és szereteten alapuló párkapcsolatban él, mint az, hogy ezt a kapcsolatot a saját szülei között látja-e.

8. Vigye el a balhét!

A házasság felbontását közös szándékkal, együtt gondolkodva és együttműködve végigvivő szülők esetén a döntés közlésének legjobb módja, ha „kommünikét”, közös nyilatkozatot alkotnak a válásról. Ennek legfontosabb része az a mondat, melyet mindketten képesek kihúzott háttal, szemkontaktust tartva a környezetük tagjainak (gyereküknek, családtagoknak, rokonoknak, barátoknak, munkatársaknak, ismerősöknek, szomszédoknak, stb.) kimondani.
Például:
– Úgy döntöttünk, egy időre különköltözünk. Így mindnyájunknak jobb.
– Most külön élünk, mert ez szolgálja leginkább a családtagok érdekét.
– Felbontjuk a házasságunkat, így jobban tudunk rá összpontosítani, hogy együttműködjünk a szülői feladatokban.
Egy ilyen közös mondat megalkotása azért is előnyös, mert körülrajzolják vele azok mozgásterét, akik válás hallatán szívesen kezdenek sajnálkozni, bűnöst keresni vagy a sanyarú jövő miatt aggódni – ráadásul többnyire a gyerek füle hallatára.
A kommünikével elősegítik a közös narratíva megfogalmazását, s a gyerek, aki rövidesen kettőjük világa között mozog (apa és anya immár elkülönült világában), mindkettőben biztonságban érezheti magát.
Kommüniké híján, amikor az együttműködésre irányuló próbálkozásai kudarcot vallanak, érdemes „egyedül elvinni a balhét”:
– Miattam ment tönkre a házasságunk.
Erre a kijelentésre csak kevesen fejezik ki mély egyetértésüket kerek szemekkel, bólogatva. A standard válasz struktúrája:
– Azért a párodnak is voltak hibái. Bocs, de emlékszem, micsoda jelentett rendezett Lajos esküvőjén.
Ilyenkor elég még egy pozitív kijelentés a másikról, s a beszélgetést nagy eséllyel más témára terelheti – ami a legjobb jelzése annak, hogy a helyzetet elfogadta, s a válást, mint problémamegoldást jónak tartja. Például:
– Remekül megvan a gyerekkel, s nekem most ez a legfontosabb. Te megkaptad a… ?
– Most mindketten nyugodtabbak vagyunk, és én egyre több szülői értékét látom meg. A vizeseket sikerült… ?
– A gyerekre maximálisan odafigyel, és velem nagyvonalú volt a megegyezés során. Téged elért tegnap?…
Ilyen kommunikációval részben már a következő pontot is teljesíti, ami a tartós békesség egyik alappillére.

9. Előlegezze meg a másiknak a „jó szülő” minősítést!

A szülők válás előtti viszonyulása a gyerekükhöz keveset mond arról, hogyan működnek majd a jövőben. A házastársi kapcsolat feszültségei sok figyelmet elvisznek, a szülői feladatok és a felnőtt élet problémái könnyen interferenciába kerülnek egymással, és a házastárssal való találkozások, kommunikációs helyzetek kerülése azt is magával hozza, hogy a szülő-gyermek kapcsolatra kevesebb idő és tér jut. Ezért felesleges dolog a jövőbe vetíteni a válás előtt körülményeket.
Gondolja meg, a bűntudatkeltésen és a másik bántásán túl van-e bármi értelme az alábbi mondatoknak:
– Te nem is törődtél a gyerekkel, most miért akarod minden nap látni? Jöttél volna haza egyszer is fürdetésre!
– Minden hétvégének az volt a vége, hogy ordítoztál a gyerekekkel a rendetlenség miatt. Akkor most miért nem jó neked, ha én két napos programot csinálok velük?
– Azt se tudtad, melyik mesét szereti és kik a barátai! Most minek akarod magaddal cipelni hetente háromszor?
Az elvált szülők kevés kivétellel jobb szülők, mint a válófélben lévő szülők.
Az apuka, aki addig alig törődött gyerekével, immár mutatja a külvilág felé, hogy igenis, jó apa. A házastársi és szülő szerep elkülönülésével a gyerekkel töltött időben ezentúl apaként van jelen, s apai működése innentől az ő egyedüli felelőssége. Ha ebben megfelelő teret kap, az sokkal több nyereséget hoz a gyerek és az anya számára is, mint a feladatból való kizárása.
– Milyen jó, hogy most sok időt szánsz a gyerekre! Ha kettesben vagytok, könnyebben figyeltek egymásra, nekem meg van alkalmam találkozni a barátnőimmel.
A háztartás és a gyerekek körüli teendőktől túlterhelt, kimerült, autonómiájában erősen korlátozott anyának jobb megmutatni mit nyer az apa szülői együttműködésével, mint azokat a „bűnös” cselekedeteket szemére vetni, melyek valójában a körülmények és a helyzet hatására jelentek meg.
– Ha csak vasárnap este hozom vissza a gyerekeket, lesz egy nyugis hétvégéd és ráadásul pakolnod is kevesebbet kell utánuk.
A férj, aki a párkapcsolati problémák elől a munkájához vagy barátaihoz menekült, s alig találkozott a gyerekével, a válás után az apa-gyerek kapcsolatépítésben olyan örömöket találhat, melyek nemcsak személyesen fontosak számára, de a következő párkapcsolatára is erős kihatással lesznek.
Nőknél a párválasztás elsőrendű szempontja, hogy az illető férfi jó apának ígérkezik-e? Ha az apai működésre már látható minta van, az döntő lehet az új partner elköteleződésében. Gondolja csak meg, milyen képet alkot környezete arról a férfiról, aki a gyerekével meghitt és derűs viszonyban van, s milyet arról, akinek számára a saját gyereke elsősorban teher, kötelezettség? 
A szülőtárs értékeinek elismerése, méltánylása a további fejlődés lehetőségét hordozza, erős motiváló erőt jelent. A bűnök és hibák emlegetése ezzel szemben olyan lelkiállapotot hív elő, mely leginkább a helyzet elkerülésére sarkall – épp úgy, mint annak idején a párkapcsolatban.
Valamennyi szülőnek van szülői értéke. Annak a szülőtársnak is, akivel Önnek elromlott a házassága. Szépen énekel, ügyesen tud papírsárkányt eregetni, jól úszik, finom pitét süt, takarosan megragasztja a törött játékokat, türelmesen néz mese dvd-t, szeret biciklizni a gyerekkel, lombházat épít a diófára, remek salátát készít…
Keresse meg, mik azok a dolgok, melyekben szívesen és derűsen van együtt szülőtársa és a gyermekük! Ha már a fejében vannak a jó dolgok, csak egy kicsi lépés, hogy ki is mondja őket. Jó hallani a gyereknek, még jobb a szülőtársnak.
A megelőlegezett bizalmat könnyebb megszolgálni.

10. A gondoskodás és a megélhetés területén a válás után is együttműködés szükséges

A válás a szülői kapcsolat integráns része. A szülőknek továbbra is együtt kell működniük a gondoskodás és a megélhetés terén, viszont erősen korlátozottan szabad együttműködniük az érintés dimenziójában és pontos szabályok szerint érintkezhetnek a társas dimenzióban. Félig tehát együtt maradnak. Másik oldalról: csak félig mennek külön.
A párkapcsolat megszűnése nem jelenti tehát a kapcsolat megszűnését. Sőt, az újfajta helyzet jó kezelése közös gondolkodást, jó kommunikációt, konstruktív együttműködést igényel. A szülőpár tagjai továbbra is osztoznak idejük egy részén (melyet közös gyermekükkel töltenek) és anyagi forrásaik egy részén (melyet közös gyermekükre költenek). A kezdeti, érzelmileg nehezebb időkben talán sikerül úgy megszervezni a hétköznapokat, hogy az anya reggel viszi, az apa pedig délután elhozza az óvodából a gyereket, aki aznap nála alszik, majd szintén az oviban „visszacserélik” a szerepeket, s elsősorban telefonon kommunikálnak – hosszabb távon azonban jönnek a kitüntetett napok.
Születésnapot még lehet kettőt tartani, tojást keresni szintén muris két helyen is, sőt, a Jézuska is hozhat ajándékot két fa alá… De az óvodai ünnepekből, az évnyitókból, évzárókból, bemutatókból, előadásokból, ballagásokból csak egyet tartanak, s a gyereknek jól esik, ha azok róla szólnak, ő lehet a „főszereplő”, akinek szavalatát a szülők mindketten meghallgatják, akinek táncát anya és apa egyaránt megtapsolja, akinek anyák napi műsorán anya mellett mindkét nagyi ott ül.
Az óvodai szünidők, a nyaralások szintén komoly egyeztetést, közös tervezést, nagy összehangolást igényelnek.
A téli vagy húsvéti szünet mellett megoldásra vár a 10-12 hetes nyári szünidő – holott könnyen meglehet, hogy a két szülő évi összes szabadsága kevesebb mint 50 nap.
Miközben a szülőnek feladata és kötelessége jó párkapcsolati mintát (is) adni gyermekének, máris itt van néhány olyan körülmény, melyek bizony a kezdetektől terhet rónak a gyermekes felnőtt újabb párkapcsolatára.
Ezt tisztázni kell az új partnerrel. Egyrészt mert a kapcsolat kezdeti szakaszában az új pár elsősorban az érintés és a társas dimenzión át látja a párkapcsolatot, s ezért könnyen féltékeny, türelmetlen vagy elégedetlen lehet a korábbi partnerrel a gondoskodás és a megélhetés területen tapasztalható együttműködésre. 
– Nem akarom, hogy vasárnap este hazavidd a gyerekeidet!
– Miért?
– Mert a feleséged még mindig szerelmes beléd. Tudom jól, hogy minden találkozáskor megpróbál elcsábítani.
– Hiszen csak vacsorázni ülök le velük, hogy könnyebb legyen a gyerekeknek az átállás.
– Nekem ez akkor sem tetszik, és azt is mondd meg neki, hogy ne telefonálgasson rád, amikor a barátainkkal vagyunk. Irtó kínos nekem, amikor a Bandiék előtt a volt nejeddel bájcsevegsz.
– Hiszen csak azt kérdezte, befizettem-e az ovit. Mondtam, hogy igen, és már le is tettük.
– Nem arról van szó, hogy mit beszéltetek, hanem arról, hogyan. Ki nem állhatom azt a mézes-mázas hangot!
Másrészt a gyerekekre fordított idő, anyagi forrás és energia az új kapcsolatban könnyen hiányként címkéződik, s az éppen erősödőben levő gondoskodás vagy megélhetés pilléreket ássa alá:
– Elegem van abból, hogy a gyerekek minden szünidőben itt lebzselnek, nincs egy nyugodt percünk.
– Elmegyünk majd egy hétre kettesben.
– Két hétre meg velük együtt. Egész évre 27 napom van, és a nagy része azzal megy el, hogy gyerekprogramokon jópofizok.
– A szünidő negyedét így is a nagyszülőknél töltik…
– Tényleg, akartam is mondani, hogy soknak tartom azt a napi ötezer forintot, amit a nyaralásra az anyádéknak adsz. Végül is az unokájukra vigyáznak. Mi csak félpanziót kérünk a hotelben, de ha róluk van szó, bezzeg nem fogod meg úgy a pénzt!
A gyerekek és az új partner érdekei természetszerűleg ütköznek egymással. Ha Ön a dolgokat hagyja a maguk „szokásos” medrében csordogálni, rövidesen számíthat rá, hogy súlyos lojalitás konfliktusnak néz elébe.
A legjobb lépés a megelőzés: a hosszú távon fenntartható rendszer közös felépítése. Ha az új partner a gyermeki lélek kertjének gazdagodását jeleni, akkor arra is van esély, hogy a friss párkapcsolatban a korábbi partnertől született gyermek lehetőséget nyújt a szülői szerep közös gyakorlására. A gondoskodás dimenzióban való kooperáció, a gyermekkel adódó helyzetek közös végiggondolása, az erőforrások elosztásáról való együttes döntés éppúgy a párkapcsolatot erősíti, mint a kettesben töltött meghitt pillanatok vagy a barátokkal való vidám együttlét.
A gyermekkel lakó szülőnek is az elfogadás és együttműködés a leginkább perspektivikus megoldás, hiszen ha a szülőtársnak választania kell párja és a gyerekek között, akkor vagy kevesebb idő és anyagi forrás és pozitív érzelem jut a gyerekeknek (a partner mellett voksolva), vagy egy bús, ismételt párkapcsolati veszteséget megélt szülő, aki a maga bajába feledkezve jóval kevesebbet nyújt érzelmileg (annak ellenére, hogy a gyerekek mellett döntött).
A kiegyensúlyozott párkapcsolatban élő szülőtárs képes valóban társként működni a szülőségben, törődésben, figyelemben, odafordulásban egyaránt, így tartható fenn hosszú távon az együttműködés a gondoskodás és a megélhetés területén.

11. A gyerek kegyetlen, tapintatlan és önző.

Vegyék tudomásul, hogy a gyereknek még nincs kialakult felettes énje, ezért kegyetlen, tapintatlan és önző. A létrejött helyzetet ki fogja használni saját céljaira. Ne essenek át a ló túlsó oldalára! Vállalják magukra a felelősséget, döntsenek a gyerek feje fölött, legyenek tekintettel a hiedelmeire, jöjjön ki a gyerek (is) jobban a helyzetből, mint ahogy belekerült. Messziről kerüljék viszont azt, hogy csökkenjen a gyerekkel szemben támasztott elvárások szintje, netán a korábbihoz képest előjogokat szerezzen.
A gyermek evolúciós programja szerint (tehát, ha egészséges gyerek módjára működik), igyekszik a lehető legtöbb erőforrást saját maga számára megszerezni, legyen szó akár figyelemről, akár tárgyakról, akár időről, akár anyagiakról. Neki ez a dolga.
A szülőé meg az, hogy kereteket adjon, mederben tartson, határokat mutasson.
Ha gyerek megérzi, hogy a válófélben lévő szülők valamelyikében bármely hivatkozásával képes bűntudatot kelteni, ha elő tudja idézni a felnőtt szándékának vagy viselkedésének megváltoztatását, akkor a gyerek azt a mozzanatot fel fogja nagyítani és a végletekig kihasználja.
– Nem tudok úgy aludni, hogy apu máshol alszik.
– És ha kapsz egy új ágyat?… – az anya máris besétált a csapdába.
A gyerek rosszkedvével, elfordulásával, hisztijével olyan bűntudatot tud kelteni, amely extrém dolgokra készteti a szülőt. Ennek elkerülése érdekében Ön azt teheti, hogy bűntudatát – ha mégis keletkezett – titokban tartja, csodás színész módjára elrejti, azaz: hazudik a gyereknek érzéseiről, gondolatairól.
Korántsem arról van szó, hogy a szülőként elkövetett hibáinkat hiba volna a gyerek előtt beismerni, vagy tőle bocsánatot kérni. Arról van szó, hogy a különköltözés, a válás, a másik szülő távolléte kapcsán felbukkanó gyereki kontroll-próbálkozásokat kell idejekorán megállítani.
Ha a válás előtt nyolckor volt a lefekvés ideje, akkor a válás után is nyolckor legyen. Ha a válás előtt csoki-tilalom volt ebédig, akkor az a válás után is maradjon meg. Ha a válás előtt egyedül húzott cipőt a gyerek, akkor várjuk el tőle ezt a válás után is.
Azok a felnőttek, akinek szülei saját magukat háttérbe szorítva, a „gyermek az első” és a „szülőnek lenni nagy gond” ideákkal feltöltekezve nevelték utódaikat, azt tanulták meg az évek során, hogy gyereknek lenni jó, de szülőnek lenni terhes, nehéz, lemondásokkal járó, hosszú rabság. Nos, ezek a felnőttek miért is akarnának felnőttként élni, s főleg miért akarnának gyereket? Hiszen akkor ők lennének a szülők, hiszen akkor terhes, nehéz, lemondásokkal járó hosszú rabság várna rájuk!
Ez a veszély bizony fokozottan fenyegeti azokat a gyerekeket, akiknek – keretek, korlátok és elvárások híján – szüleik lehetővé teszik, hogy kihasználják a válás utáni helyzetet.
Ráadásul további csapdák is rejlenek a gyermeki előjogok felbukkanásában.
– Ez a szegény gyerek, legalább hadd aludjon velem egy pár hónapig, amíg megszokja… – és garantált a majdani pár iránti ellenszenv, akinek megjelenésével a gyerek „visszaűzetik” a saját ágyába.
– Édes kicsikém, látom, hogy nincs étvágyad. Gyere, készít neked a mama valami finomságot. Torta legyen vagy inkább puding? – és a gyerek hamar rááll, hogy az evés körüli tünetképzéssel szerezzen figyelmet.
– Bújj ide mellém. Simogatom a homlokodat, akkor elmúlik az a fránya fejfájás – mondja a szülő és gyermeke megtapasztalja, hogy egy kis betegség mekkora változást hozhat a státuszában. Mi volna akkor vajon, ha egy kicsit nagyobb betegség jönne? Talán újra összejönnének a szülők az ágya körül?
Ezek természetesen tudattalanul zajló folyamatok. Anélkül kezdenek hatni, viselkedésmintákat generálni, hogy a gyerek elhatározná vagy akarná. De ettől még – vagy éppen ezért – a szülőknek nagyon is ébernek kell lenniük az ilyen „extra” működésekre, és nagyon is tudatosan kell ragaszkodniuk a szokásos életmenet és az előre eltervezett ritmus fenntartásához.
S még egy gondolat a tapintatlanság és kegyetlenség témakörében: amikor úgy érzik, a gyerek valamely megjegyzése, észrevétele mélyen érinti Önöket, az elevenükbe talál, olyan fájó gondolatot mond ki hangosan, olyan kellemetlen érzelmet önt szavakba, melyet Önök gondolnak vagy éreznek a helyzetről, önmagukról, egymásról vagy egymás párjáról, akkor fejben sürgősen pörgessék vissza: mikor, kitől, milyen körülmények között jutott a gyermekük ezekhez az információkhoz. Meg fogják találni a forrást. Talán egy ismerősnek mellékesen mondott mondatban, talán egy esti telefonbeszélgetésben, talán egy gesztusban vagy arckifejezésben, melyen keresztül „kilátszott” a viszonyulásuk. A gyerek remek tükör. Igaz, fura módon, gyakran késleltetve jön tőle a reflexió, de mindig fellelhető a forrása. Ezért – ha a gyereket kegyetlennek vagy tapintatlannak érzik – lássák meg benne a maguk szerepét.
Kevés csupán jó szavakat mondaniuk a válófélben lévő vagy volt házastársukról. Hitelesen kell kommunikálniuk. Ami azt jelenti: saját maguknak is hinniük kell, amit mondanak. Ha valamit nem képesek őszintén, hittel mondani, arról inkább hallgassanak, s tegyenek érte, hogy a jövőben jobb legyen. Mert a gyerek „kegyetlensége, tapintatlansága vagy önzése” is az Önök felelőssége.

12. Adjanak pontos választ a „Hogyan ezután?” kérdésre!

A válás komolyan veszélyezteti a családi rendszer egészének életminőségét. A válófélben lévő szülők ezért kerüljék az érintés és a társaság témáját, viszont gondolják végig pontosan a megélhetés és a gondoskodás területét. Alaposan, gondosan, közösen.
A „Bárhogy, csak így ne éljünk!” hangzatos állításra érdemes kérdéssel felelni: „Például hogyan?”.
Nagy dolog, ha a múltbéli fájdalmakról képesek figyelmüket a jövőbéli tennivalók felé fordítani. Ha megteszik, látni fogják: sokkal többet hoz, mint a volt házastárs hibáinak felemlegetése.
Az életük új kereteinek kitalálása a házasság felbomlása utáni első konstruktív lépés lehet. Maradván továbbra is szülők, nemcsak saját maguknak kell ennek sikeréről számot adniuk, de a gyereknek is jó megmutatni, mire jutottak. Legjobban az  élmények szintjén tudják ezt neki megmutatni, a hétköznapok történéseiben.
Praxisunkban az új keretekről és a bennük való újfajta működésről létrejött megállapodásokat olyankor tudták a válófélben levő szülők leginkább betartani, ha a megállapodás írásos változata is elkészült. Nem a dokumentum hivatalos jellege miatt fontos ez, hanem azért, mert a közösen megfogalmazott mondatok leírása teszi lehetővé a valóban pontos egyeztetést. Segít egy olyan közös képet alkotni a jövőről, melyben a gyereknek megvan a helye, az otthona, az életritmusa, a kapcsolattartási lehetősége mindkét szülőjével.
Ha Önök – segítséggel vagy kettesben – papírra vetették, hogyan lesz ezután, azt tudni fogják világosan kommunikálni, sőt, képesek lesznek aszerint cselekedni is.