(részlet a Saxum Kiadónál megjelent könyvünkből)

Juli nénit belehelyeztük a gyógyító szerepébe. Az, aki maga is gyógyít, kevéssé hajlamos passzívan odaadni magát a gyógyítónak. Mi több, értékelni fogja a gyógyító igyekezetét, szakmai tudását. És nagy valószínűséggel sikerélményt is szerez, ami ugyancsak a gyógyulást segíti. Ráadásul értékessé teszi azt a tudást, amit mindenki megszerez gyógyulása során.
Erre alapozzuk mentor-programunkat, amelynek lényege, hogy azoknak, akik segítségünkkel sikerrel túljutottak egy krízisen, komoly saját élményük és szaktudásunk halmozódik fel az adott helyzetről. Némi képzés után alkalmasak lesznek arra, hogy segítsenek azoknak, akik hasonló problémával fordulnak hozzánk. Ezzel egyébként a mi vállunkról is nagy terhet vesznek le, mert a bajban lévő embernek komoly igénye a "kibeszélés", szakszóval ventilálás. Olyasmi ez, mint túlnyomás kieresztése, csak a mi nyelvünkben a "kiereszti a gőzt" már durvább jelentéstartalmat hordoz. A ventilálás inkább szellőzést jelent, szellőzködést. Megszellőzködést. Aminek az eredménye a "bársony nesz nyugalma" és a "jázminok tapsikolása". A ventilálás az öngyógyítás azon fajtája, amelyhez nagyon bölcs partner kell. Csak azok engedhetik meg maguknak, hogy pszichológia ülés keretében rendesen ventiláljanak, akik olyan gazdagok, hogy már csak a ventilálás segít rajtuk. A többieknek segít a mentor. Amíg a barát-, fodrász- és vetélytársnő megmondja a tutit, amíg a társalkodónő csak bólogat, addig a mentor a kettő közötti keskeny ösvényen halad. Felismeri, hogy a ventilálás egyrészt a dolgok kimondásának igénye, másrészt hangosan gondolkodás. A jó mentor gyakorlatilag annyit tesz, hogy engedi nyitva maradni a szelepet és nagyon gyengéden segíti a hangos gondolkodást. Tartózkodik a tanácsoktól és az irányítástól.
Legszívesebben mi magunk is mentorok lennénk, csak hát tőlünk többet várnak el. Azt, hogy a gondolkodásba olyan erőforrásokat is segítsünk bevonni, amelyekről nem tud az, aki beledöccent a gond gödrébe.
Mint ahogy Juli néni és Lali bácsi sem tudták használni az ő csodás közös identitásuk erőforrásait. Mert kettejük között ugyan kialakult a szoros kötelék, ám ez egyben olyan is volt, mint a báb burka, mint a buba pólyája. Kizárta a gyerekeiket. Ők el tudták egymást fogadni, míg gyermekeik őket nem. Talán még külön-külön igen, de így együtt biztosan nem. Saját nehezen kiküzdött identitásukat, önmagukat kellett volna megtagadni. Ugyanakkor egy párkapcsolat akkor teljesedhet ki, ha a párt mint párt fogadják el.
Ezért is jött kapóra egy fiatalabb pár, a középkorú Mercédesz és Tibor, akiknél mentorkodhattak az öregek.
Mercédesz és Tibor tini gyerekek szüleiként abban a családi életciklusban voltak, amelyben a szülők és gyerekek új közös identitása alakul ki. Ez sarkalatos párkapcsolati kérdés. A kamaszodó gyerekek ugyanis folyamatosan megkérdőjelezik szüleik egyéni és kapcsolati identitását. A lányok például túllépnek azon, hogy apjuk az egyetlen igazi férfi, a kizárólagos férjjelölt, akit anya csak időlegesen nyúlhat le, sőt, immár azt a pocakosodó, kopaszodó, gondterhelt férfit látják benne, akivel enyhén szólva gáz mutatkozni. Az apa is megzavarodik, amint azt már Tibor és Csenge esetében láttuk. Egy nőt ölel, ha ölbe kapja lányát. Közben kezdi magát öregnek és undorítónak érezni, ha meglegyinti a lánya nőisségének szellője. Márpedig a kamasz lányok olyan illatfelhőkbe szoktak burkolózni, ami érthetővé teszi, miért nyitott sportkocsikból vadásznak rájuk.
A helyzet korántsem szimmetrikus. Az anyákat, azaz az érett nőket sokkal inkább a státusz, a jó apa iránti elvárás mozgatja, bár lelkük mélyén természetesen erotikusan is megérinti őket a fiuk férfiasodása. A fiúk is alaposan kikezdik anyjuk önértékelését, hiszen egyre inkább a kortárs közösség lányai felé fordulnak; ha anyjuk korú nőket megnéznek, akkor azt a szex és csak a szex kedvéért teszik; az erotikát ilyenkor valamiféle durvaság helyettesíti, amiből akkor is jut bőven az anyának, ha amúgy sikerül a szexuális mozzanatot teljesen háttérbe szorítani.
És akkor jön még az apa-fiú viszony és az anya-lány viszony, ami megtelhet vetélkedéssel, elfojtott agresszivitással. És a testvérek viszonya.
Ez már önmagában is olyan bonyolult rendszer, amiben bármelyik tényező lehet attraktor, azaz önmagához képest túlzott jelentőségű változást indíthat meg, mint a káoszelmélet pillangója, amelynek egyetlen szárnycsapása hurrikánt idéz elő a Föld távoli tájain.
És mindehhez még jön maga a párkapcsolat, amelyben olyan fontos a visszajelzés. Sokszor már az is segít egy kisebb gödörből kidöccenni, ha a pár szépen kicsípi magát, és sikkesen megjelenik az úri közönség előtt. Bálban, baráti körben, bulin. Végül is bármely közönség hálásabb, tapintatosabb és megértőbb, mint saját kamasz gyerekeink, akik előtt nap mint nap meg kell jelennünk, és párként viselkednünk kritikájuk kegyetlen kereszttüzében. Hiszen saját párkapcsolati kudarcaikat is ránk projektálják.

Figyelem, kedves Olvasó! Noha nincsenek kamaszkorú gyermekeink, mégis többes szám első személyre váltottunk. A lélektani hitelesség kedvéért benne is hagyjuk a szövegben ezt a bakit, mert azt mutatja, hogyan kezdünk kisgyermekes szülőként máris készülni erre a helyzetre. Mert csak készülhetünk rá - ez a minimum, ami vár minket, ha elég kegyes lesz hozzánk a sors. A krízishelyzet be fog következni. Az egyetlen, amit tehetünk, hogy készülünk rá és amikor oda jutunk megküzdünk vele. Már elindult ez az árhullám; tudjuk, nagyjából mikor ér el hozzánk, és ki kell dolgozni a közös stratégiát a fogadására. Stratégia van bőven, a teljes mederszabályozástól a széles árterek nyitásán át egészen az új nyomvonal kialakításáig.
Itt van tehát a többes szám első személyre váltás tudattalan eredete. Már kisgyermekes szülőként lényegi döntéseket hozunk ez ügyben.
Sok olyan ember fordul hozzánk, aki Budapest környéki házában várja rettegve, mikor marad magára, társas magányban. Ők ugyanis, tudva-tudattalanul, a tározóra szavaztak: azt mondták, ha majd jön az árhullám, azt majd elnyeli egy óriási tómeder. Építettek egy hatalmas házat, amelyben a gyerekeknek jó nagy hely jutott, így elvileg teret kaptak kamaszkoruk kiélésére. Saját lakrésszel, ahová zavartalanul jöhetnek a barátok.
Mások a mély mederre és a magas gátakra szavaznak: teljesítményelvárások, majdani elitiskolák mentén terelik a gyereket a játékos képességfejlesztő óvodák medrébe.
Ráadásul mindez még divatáramlatoktól is függ. Ahogy Tiborék eredetiek akartak lenni, amikor a ritka Csenge nevet választották (aztán döbbenten vették tudomásul, hogy Csenge két másik Csengével homokozik a játszótéren), úgy van divatja a különféle stratégiáknak is.
Ami lényeges: az alapvető stratégiát már akkor kialakítják a szülők, amikor óvodát választanak a gyereknek, de legkésőbb akkor, amikor a középfokú tanulmányok felé orientálás nagyjából utolsó autonóm szülői döntését meghozzák.
Mindenképpen más életciklusban vannak tehát, mint amilyenről döntenek. Feltéve, de erősen megkérdőjelezve: a döntést együtt hozzák meg. Mi lesz, ha a stratégia mégsem tökéletes? Márpedig nincs tökéletes stratégia ott, ahol a káoszelmélet ír le jelenségeket.
Egy saját múltjának elégtelenségeivel szembesülő párnak kell együttesen, autonóm módon és hatékonyan fellépnie. Ez természetesen komoly megpróbáltatás és potenciális krízishelyzet, amit segít leküzdeni az, ha a pár az évek során már kialakított egy olyan működésmódot, amely lehetővé teszi a hatékony megoldást. Statisztikailag csökkenti az esélyeket, hogy ekkorra a párok fele már elvált... Folytatás a könyvben

Címlap megtekintése

A kötet megrendelése