Lélektani hitelesség

Mennyire lehetünk pontosak, milyen mélységben legyen lélektanilag hiteles egy lélektani eseteket leíró könyv? Hol vannak a határok?

Így csapódott le a napok hordaléka egyik könyvünk első változatban, amit még persze sokszor átírtunk, ezért ki is maradozott:

Ottlik Géza azt írja Próza c. művében:

Jó, ha egy regényíró.nincsen ilyesféle megoldásokra kényszerítve: " A parton jellegzetes öltözetükben jártak fel-alá a bennszülöttek ", "A szoba fényűzően volt berendezve", vagy "Aladár hanyatt dőlt, és mintegy másfél óra hosszat nézeteit fejtegette a gazdasági és társadalmi kérdésekről.
(idézi: Németh Gábor: A tejszínről, Kalligram, Pozsony, 2007. 16.o.)

Véleményünk szerint ezzel a gondolattal kellene kezdeni a pszichológia képzést. Mert jó, ha egy pszichológus nincsen ilyesféle megoldásokra kényszerítve: "A fiatal felnőttkor jellegzetes konfliktusa" vagy "Az anális fázisban előforduló impulzusok egyike".

A fenti két példát hosszas megfontolás után írtuk, és rá is kerestünk az Interneten, nehogy véletlenül egy kollégát idézzünk és ezáltal személyes élt kapjon a megjegyzés.

Íme bizonyság:

A keresett kifejezés ("A fiatal felnőttkor jellegzetes konfliktusa") egyetlen dokumentumban sem található meg.

A keresett kifejezés ("Az anális fázisban előforduló impulzusok egyike") egyetlen dokumentumban sem található meg.

Ettől persze megszállt a kisördög és rákerestünk Ottlik példáira. Sikerrel.

Amatőr Muvészek Fóruma - Végzetes tévedés [Krimi -- Novella] A szoba fényűzően volt berendezve, a milliárdosok ízlésének megfelelően. A mahagóni íróasztalhoz léptem és feltúrtam az asztalon fekvő papírokat. ...http://www.amatormuveszek.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=58394

Idézet a novellából:

"Beléptem. A riasztó nem szólalt meg. Nem csodálkoztam, így is gondoltam. Hiszen az ajtónál sem voltak őrök. A papíromat azonban vissza kellett szereznem! Újságíró voltam és sok olyan dologba ütöttem bele az orrom, amibe nem kellett volna.

Így történt, hogy hosszú cikket írtam a milliárdos Nyírádi csalásairól és gyilkolásairól, amiről személyes kutatásaim alapján bizonyosodtam meg. Másnap rögtön bevittem a szerkesztőségbe. Ott Nyírádi emberei vártak. Elvették tőlem a cikket és megfenyegettek, hogy megölnek, ha még egyszer próbálkozok. Hazaérve láttam, hogy betörtek hozzám, tönkretették a számítógépem és szabályosan kiraboltak. A bosszú ébredt fel bennem és titokban elküldtem az újra megírt anyagot e-mailen keresztül. De Nyírádi emberei figyelték a nyomtatást és leállították az újságkészítést. A szerkesztők fel voltak háborodva. Másnap megint betörtek hozzám és meg akartak ölni, de szerencsére nálam volt a pisztolyom! A kudarc után Nyírádi kegyetlen lépést tett: lemészároltatta a családomat.Mindezt azért, mert engem nem tudott elkapni! Megpróbáltam végezni vele. Ám kisiklott a kezemből. Mindenhol voltak emberei. A cikkem pedig nála volt. Tudtam, hogy nem semmisítette meg. Nagyon jól tudta, hogyha nálam lenne, zsarolhatnám vele és az a cikk biztonságot nyújtana nekem. Arra számított, hogy eljövök érte. Hát, jól számított. Csakhogy én többet tudtam, mint amennyiről neki fogalma volt! Tehát beléptem. A szoba fényűzően volt berendezve, a milliárdosok ízlésének megfelelően. A mahagóni íróasztalhoz léptem és feltúrtam az asztalon fekvő papírokat. Tudtam, mit keresek, de az engem érdeklő iratot nem találtam. Az íróasztal fiókjaiban kotorásztam. Még több papír került elő, de az a bizonyos nem. Gyorsnak kell lennem, gondoltam, még nem fedezték fel, hogy itt vagyok.
- Az irat a negyedik fiók legalján van - szólalt meg egy reszelős hang közvetlenül mögöttem. - Tehát visszajött.
Villámgyorsan megfordultam. Akkumulátoros tolószékében Nyírádi meglepő fürgeséggel gurult felém. Arcát ráncok barázdálták, gyér haja ezüstös színben ragyogott. Nyírádinak még mindig megnyerő modora volt, annak ellenére, hogy már hetvenedik évében járt. De tudtam, engem már nem szedhet rá.
- Szóval rájött mindenre? - kérdezte csevegő hangon
- Persze - válaszoltam hidegen. - Megölte a családomat!
- Ahá! Szóval ön volt az múltkor a pisztollyal. - szólt Nyírádi megjátszott szenilisséggel. - Emlékszem önre.
Eközben kihúztam a negyedik fiókot és megtaláltam benne az iratomat. A papírt kitettem az asztalra. Nyírádi éberen figyelte minden mozdulatomat.
- De most már van hangtompítóm is - válaszoltam."

Nagyon alaposan végigolvastuk a szöveget, mert meg kellett győződnünk róla, posztmodern idézetként, tudatosan használja-e a szerző Ottlik óvmondatát. Annál is inkább, mert Ottlik azt tanácsolja, tegyük úgy élővé a regényt, hogy elmondjuk:

Tahitiben szarongot viselnek, a szoba falát és mennyezetét fényezett mahagónifa burkolja, az írók pedig ilyeneket gondolnak: "Az öreg Beethoven volt az igazi." Jó, ha ezt ilyen pontosan meg tudjuk mondani, a hangulat, a hű ábrázolás, az epikai hitel szempontjából.

És bizony Sharon novellájában egyetlen pontosítás szerepel, "A mahagóni íróasztalhoz léptem".
Éppen a mahagóni. És éppen ezen az asztalon kezd el turkálni, mintha csak minden krimi atyjához, Poe-hoz nyúlna vissza, Az ellopott levél történetéhez, amely arról szól, hogy a levél, ami után kétszer végigkutatták a házat, ott hevert az íróasztalon a jelentéktelenség terepszínét öltve.

A kérdés, vajon ez a Sharon nevű gimnazista (ez a valaki, aki az Interneten Sharonnak nevezi és gimnazistának mondja magát) esetleg tudatosan fricskázza-e meg Ottlikot és Poe-t. Ennyire okos, vagy ennyire amatőr? Vagy zseniális paródia, ami a jelentéktelenség terepszínét öltve egy félmondatot szán annak a ténynek, hogy a gonosz lemészároltatta a főhős családját? Elsiklik az olyan pontosítások felett, mint a zsebkés csorbasága, ami akkor keletkezett, amikor a főhős felesége ezzel a pengével akarta szétvágni a grillpácba tevés előtt az oldalast. Rátette a kést és csapkodta a klopfolóval. A főhős pedig ordítani kezdett, hogy ezt a bicskát a nagyapjától kapta, igen, ezt az ócska bicskát, ez neki nagy kincs. És miután így felidézte Sharon azt a mozdulatot, ahogy a főhős hüvelykujjával pöccöget a csorbán, azon töprengve, hogyan köszörüli ki, no akkor finoman megemlíthetné Sharon a pontosság kedvéért, hogy ezen a csorbán döccent a bicska, amikor kissé túlszaladt, bele a lengőbordába. A pontosság kedvéért szürkületkor, amikor a félhomályos konyhában a padlón vergődött a főhős felesége, betömött szájjal szűkölt, szemében kihúnyó félben a rémült élet, bőrén a halál hamva. Nyírádi egyik pengearcú fia ama csorba bicskával kimetszette hasából magzatát. Akit már Bregyának becézgettek, mert az egyik ultrahang felvételen éppen úgy mozgott, mint egy ki béka. Most előbukkant a magzatvíz forró gejzírjéből, anyját túlélve. 
Például így pontosíthatta volna Sharon a "A kudarc után Nyírádi kegyetlen lépést tett: lemészároltatta a családomat." mondatot.

És persze pontosíthatjuk másképpen is egy család lemészárlását:

"Moennikes és én egyenesen a gödrökhöz mentünk. Senki sem állta utunkat. Egy földhányás mögül puskalövések hangja jött. A teherautóról leszállították az embereket. Férfiak, nők, gyerekek, minden korosztály. Egy SS legény osztogatta a parancsokat. Kezében lovaglóostor. Mindenkinek le kellett vetkőznie, cipőit a cipőkupacba, felső- és alsóruházatát is a megfelelő helyre tennie. Úgy becsültem, nyolcszáz és ezer pár között lehetett a felhalmozott cipők száma. A ruha- és fehérnemű halmok is ezzel álltak arányban. Az emberek csendben vetkőztek. Nem sírtak, nem kiabáltak. A családok egymáshoz bújva álldogáltak. Megcsókolták egymást, búcsúzkodtak. Várták annak az SS-nek az intését, aki a gödör mellett állt, kezében ostorral. Jó negyed órát töltöttem a gödörnél, de egyetlen panaszt, kérést, vagy rimánkodást nem hallottam. Figyelmemet egy nyolcfős család vonta magára. Egy hófehér hajú ősz öregasszony egyévesforma gyereket tartott az ölében, énekelgetett neki, meg is csiklandozta. A gyermek gurgulázva kacagott. Szülei könnyes szemmel nézték. Az apa megfogta tízéves forma fia kezét és halkan beszélt hozzá. A fiú könnyekkel küszködött. Apja az égre mutatott, megsimogatta a fiú kezét. Láthatóan fontos dolgot igyekezett elmagyarázni neki. Ekkor az ostoros SS valamit odakiabált társának, aki leválasztott egy húsz fős csoportot és a földhányás mögé terelte őket. ebbe a csoportba került a család is. Pontosan emlékszem, egy karcsú, hosszú fekete hajú lányra, aki mellém érve magára mutatott, mezítelen testére és így szólt: "Huszonhárom éves!"  Megkerültem a földhányást és odaértem a hatalmas sírgödör szélére. Szorosan egymáshoz simulva hevertek benne az emberek, csak a fejek látszottak. Szinte valamennyi fejből vér szivárgott. Egy részük még mozgott. Volt, akinek még a karját is sikerült felemelnie, így adott életjelet magáról.
Tekintetem a puskást kereste.  A gödör szélén ücsörgött, lábát lógázva. A géppisztoly a térdén pihent, ő pedig dohányzott. A meztelenre vetkőztetett emberek a gödör faléba vájt lépcsőn bukdácsoltak lefelé. A vergődő testeken át engedelmesen oda vonszolták magukat, ahová a az SS-legény parancsolta. Odafeküdtek a halottakra, vagy haldoklókra, még meg is simogatták őket, kedvesen szóltak is hozzájuk, míg fel nem hangzottak a lövések. Láttam, ahogy összerándul a testük, ahogy életlenül lehanyatlik a fejük. Tarkójukból vér csorgott."

Hermann Friedrich Gräbe vallomása, IMT [International Military Tribunal] XXXI, pages 446 ff (2992-PS). idézi Joachim C. Fest: Hitler, Propyläen Verlag 1973. 931.o.

Ez az a pontosság, ameddig el kell menni? Ez az a pontosság, ahol az irodalom már elér a pszichológia határára?

Kertész Imre eltalálta az irodalomban. Megérezte a szikár pontosság és a tragédia közötti határt. Azon lépdelt. Egyik lába itt, másik ott. Személyes hitele mindenek előtt. Nobel díjat kapott érte. Irigyeljük. Mert mi kapunk-e Nobel díjat valaha azért, ha Nándorral elbeszélgetünk a családja lemészárlásáról? Mert egy júniusi estén ezzel hívott fel minket, amikor már Petyka fiunk harmadszorra is előjött, mert elalvás előtt még tisztázni kell, hogy olyan csónakkal akar evezni, aminek két olyan evezője van, mint a lapát, nem olyan, amivel a Lolkabolka csapkod. Ilyenkor Miklós kimeri a gyerekek fürdővizét és meglocsolja vele a muskátlikat és a rózsalugast. A víz babaszaga keveredik a rózsa illatával az este kellemes hűvösében. Galiba kutyánk pedig toporog a kapuban sétájára várva. Zelka a konyhában rak rendet, harap egyet a rántott húsból, amit Julilink hagyott a tányérán.